Persze, rendszeresebben, mi?
Hát ez sem jött össze, már nem is nagyon fog. B ár még mindig van több mint hónapunk itt az AEÁ-ban, már eléggé a végét kezdjük érezni. A szezon a végére jár, az emberek egyre kevésbé néznek Lake George fele, a motelek jórésze bezár, még az üzletek sem mind maradnak már nyitva. Hétfőtől vége a troliszezonnak is, most már annyit sem mozdulhatunk ki a városból, mint eddig. Na nem mintha időnk lenne. Most épp napi 10-12 órát dolgozunk két munkahelyen. Nekem egész tűrhető második munkám van, itt már konkrétan tanulhatok angolul, összáezárva lenni egy halom szőke amerikai egyetemistával, megedzi az ember idegeit és felfogóképességét (a nyár megvalósítása: egy brit bácsi beszélgetett velem vagy két percig és még mindig azt hitte hogy amcsi vagyok, már épp elkezdte volna osztani, hogy "bezzeghanyeritekmegazta forradalmatakkormégmostisamizászlónklobognaottfenn" szöveget, amikor leálítottam mondván, hogy sorry nem az én nagy-nagyapáim harcoltak akkor ott, gondoltam megverődni vagy szidódni azért csak nem érdemes azért a kis örömért, hogy egyre kevesebb akcentusom van).
Amúgy továbbra is igazolva látom eddigi elméletem: Amerika a sztereotípiák hazája. Mindenki önmagát is besorolja a sztereotípiák közé (egy példa: első napomon az új munkahelyen bemutatkozásokkor úgy mutatkozott be egy lány: "Hi, I'm Mel, I'm the weird girl here". Erre többiek ráerősítve mondták, hogy bizony, ő az, A Furcsa Lány. És miért? Mert sokat nevet, mert tudatosan hosszú szoknyákba, gyapjúfelsőkbe öltözik, mert nem kocsival közledkedik. Ennyi. Náluk kb ennyit jelent furcsának lenni, bár ha belegondolok az tényleg furcsa ha valaki úgy jellemzi magát, hogy A Furcsa Lány. Amerikai filmes klisé, csak épp az életben - az önreflexió elég érdekes példája...). Megpróbálják úgy élni az életüket, ahogy azt a filmekben és reklámokban látják és sikerül nekik. Kivéve hogy ott nem híznak az emberek meg a jól kinéző kajáktól. A valós amcsik igen, de akkor meg jöhetnek a különböző fitness edzők, gépek és szerek amiket meg lehet venni, és máris ők lehetnek az új lefogyóbajnokok (megjegyzés: azok a reklámok, szerek, edzők, gépek, amiket otthon is nyomnak a révék, nem Nektek készültek,hazai olvasók, hanem Nekik. Eddig mindig csodálkoztam, hogy mennyi reklámot látok, de soha senkinél nem látom a konkrét gépet. Hát itt lehet látni. A pincékben.).
Az amerikai kapitalizmus az ami "naggyá" (pun intended) teszi az országot, mivel van pénzük, megvehetnek minden ökörséget (még nem sikerült összeszámolnom, hogy hány fajta takarítószert láttam eddig itt. Sem az hogy hányat próbáltam, de az biztos hogy egyik sem jobb mint a másik, vagy mint az otthoniak, de Ők hisznek benne, hogy a konyhatisztitó spray az csak a konyhára jó, hogy a fürdő felére egyik márkájú súrlóport kell használni, a másikra meg a másikat. Arról nem is beszélve, hogy sokszor szólt rám kedves munkaadóm, hogy hát hogy képzelem, hogy a fagyasztott kiflit a mikróban olvasztom ki, hát arra való a toaster oven - ilyet még otthon nem láttam - , de persze van külön fagyasztott-pizzasütő-sütő, meg kenyérsütő meg piritó, meg miegymás, mindnek a nevét sem tudom. A lényeg, hogy Ők hisznek benne, hogy nekik erre mind-mind szükségük van - mondanom sem kell, hogy mi egy mikróval mindent jobban elkészítünk mint ők a toaster ovenjükkel a kiszabott terméket). Ékes példa és egyben amerikai anekdota nr. 1: a banánakasztó. Szerintem ez a termék fejezi ki legjobban, hogy mennyire szükségtelen dolgokra költenek pénzt az amcsik. Mellesleg igen, ez az aminek hangzik, fel kell rá akasztani a banánt. És ha azt kérded, miért? Sok oka van: hogy ne kelljen megenni, de lássák, hogy a családnak a gyümölcs a mindene, hisz még a banánt is vállfára teszik. Hogy kényelmesebb legyen a banánnak. Dekoráció, mert arra van a banán. Multifunkcionális, hiszen a szölőt is épp úgy felkaszhatod rá. Stb (további ötletek ide várok - és ha valaki meg tud engem győzni arról, hogy van létjogosultsága a banánakasztónak, meghívom egy sörre). Szóval a banánakasztóval a Walmartban találkoztunk, először azt hittük a banánt adják olyan drágán, aztán a mikor a cimkét megláttuk, nem bírtunk leállni a röhögéssel. Főleg, hogy a következő napok egyikén a munkaadóink házában találkoztunk egy ilyennel legközelebb, úgymond bizonyítván, hogy igen, ezt megveszi valaki (amúgy meg náluk csak hülyébbekkel találkoztunk itt, szóval ha ők megvették, tuti más is. Ja és épp eszembe jutott egy költői kérdés: vajon erre van 30 napos visszafizetési grancia? Hogy romlik el? Leesik a banán?)
Szerintem, mindent összsevetve, a banánakasztó a tökéletes szimbóluma az amerikai kapitalizmusnak: amíg megveszik a "természet" eme csodáit, addig munkát adnak egy gyárnyi banánakasztó-készítőnek, akiknek lesz pénzük saját banánakasztókra, és ezzel elindul a körforgás.
Amerikai anekdota nr. 2: egyszer elmentem Meki drive-tru-ba a kollégákkal, volt szabad háromnegyed óránk és üres hasunk. Ahogy a filmekben, itt is egy kínai nő hangja fogadott a kis rádióban, ahova a rendelést kellett leadni. Ez már önmagában vicces volt, persze élőben jobban érvényesül. A sofőrünk adta le a rendelést, közben Jared, aki mellette ült épp mondta neki, hogy ő mit kér. kb így:
Jared: ...and I want a large ice tea...
Kínai: Áj hörd det!
Nehéz visszaadni írásban a helyzet humorát, de a kínai nő valami hihetetlenül vicces hangon mondta ezt. Hogy miért úgy mondta, mintha rajtakapott volna minket valamin, nem értjük. Közben persze kitört a röhögés kocsiban, alig tudtuk elmnodani a következő rendelést. Mire a reakció a nénitől: "Áh, zó diz iz gona bi a fáni ván..." Ejnye-bejnye mi... De legalább még egy sztereotípia beigazolódott: az amerikai kínaiak viccesen beszélik az angolt.
Közben ittartózkodásom alatt, úgy néz ki, megutáltam a zsidókat. De persze csak mint szállóvendégeket: nem hagynak borravalót, zajosak, nagyképűek, büdős marad a ház utánuk, mindenért panaszkodnak, de megsem tudsz igazán beléjük kötni, mert rögtön bocsánatot kérnek vagy hússzor, amiért megzavartak, de utána megint ott vagy, ahol voltál. Ja és ezek olyan zsidók, mint a filmekben: vicces két fürttel a fejükön (még a gyerekek is), mind göndör hajjal és nagy orral rendelkeznek, a sapkájukat sosem veszik le (még a gyerekek sem) és szeretnerk alkudozni, a pénzről beszélni (még a gyerekek is - az első kérdése egy zsidó gyereknek, mikor mellett takarítottam a medencét az volt: Mennyit keresel? Megmondtam, erre a másik a tízéves fejével már lefuttatta, hogy az mennyi másodpercenként, és elkezdte helyben számolni nekem, hogy mennyit keresek egy Missisipi alatt. Meg két Missisipi alatt. Meg három Missisipi alatt...).
Na és most egy nagyon profán vicc következik (Zsoltnak dedikálom), szóval aki nem bírja az ilyesmit, az forduljon el.
Egy egész nap után, ami alatt mind csak három zsidó család által lakott házat takarítottunk ki, valahogy kifakadtam: faszkalapok. Meli kérdezte, hogy kik, mondom hát a zsidók, akik a fitymájukat a fejükön hordják, mert azok fasz-kalapok.
Védelmemre hozom fel, hogy egész nap a budijukat pucoltam fájó térdekkel.
Nos eme gyönyürű profanitással zárom eme bejegyzésemet, ha érdekel mit ír a pólomon, szólj:).
