Első

Eme blog egy célért született: hogy beszámolhassak amerikai élményeimről az otthomaradott barátoknak és ez az leős bejegyzés.
Kezdem a legelején. Első napunk nem volt semmi, lévén, hogy 31 órásra sikerdett (kiszámoltuk), hiszen 14-ikén hajnalban még Románia területén belül voltunk, és 14-én éjfélkor elaludtunk New York egy szállodájában, közben 7 órát visszamenve az időben :).
Kicsit mindketten betgen érkeztünk meg Pestre, én valószínűleg rossz Piros Aranyat ettem, s még hosszú és kényelmetlen busz út is (többet mentem Csíkból Pestre, mint Pestről New Yorkba) rátett ey lapáttal, szóval a Ferihegy 2b termináljában eléggé szenvedve ültünk végig 7 órát.
Azért csak 7-et, mert sükerült elintéznünk a helyi Birtish Airways-es kollégával, hogy tegyen minket előre, a hármas londoni gyors helyett kerüljünk az 1 órakor indulóra, hogy legyen időnk áttszállni a Heathrown NYC fele. A bácsi kedves volt, és ingyen csinálta ezt meg nekünk (pedig normálisan nemkevés pénzbe kerül) máig sem tudjuk, hogy miért.
Szóval végigszenvedtünk pár órát, ebből vagy kettőt a sorbanállással a csomagleadásnál és a felszállásnál.
Maga a repülőút rövidke volt, potom 2 és fél óra, eközben még szenvdicset és üditőt is kaptunk (én imádok ingyen, dobozolt kaját kapni, szóval ez nekem fénypontja volt az utazásnak), és egy öreg brit néni mellett ültünk, aki elmondta, hogy ő volt Lake George-ban (ahova mentünk), szép hely csak hideg van este.
London nem volt túl látványos, elég egyforma házak, és persze esett az eső. Meglehetősen drága volt minden a reptéren, de mivel a nálunk lévő három valuta közül egyik sem volt font, ezért nem nagyon vettünk semmit (Meli vett végül egy kis vizet kártyával fizetve). A mi terminálunk óriási volt, pedig azelőtt még aszittük, hogy a Pesti volt nagy. Erről van néhány kép, majd alkalomadtán felrakom őket.
Volt egy vicces figura, aki mindenkinek segített az útbaigazításban, és mindenkinek a saját nyelvén köszönt vissza (kivéve nekünk - román útlevélért la revedere jár - de azért értékelendő a szándék), ráadásul lila öltönyben volt.
Kipróbáltuk helyben a 3d-s tévét is, nekem tetszett, Melinek nem. Kicsit tökmagoztunk még a váróteremben, hogy azért a la revedere-t megszolgáljuk, majd irány a beszállás. Szar volt az idő, messze volt a gép, ezért busszal vittek ki mindenkit oda. Mellesleg eddig mindig és mindenhol futottunk össze románokkal, egyelőre ez nem gond, mert nem homelessek voltak, hanem hozzánk hasonló egyetemisták, akik szivesebben adnak útbaigazítást "honfitársaiknak", itt a buszon is volt pár.
Ez a repcsi is British Airwayses volt, csak hosszú útra felszerlekezve, mindenkinek volt saját kis képernyője az előtte ülő széktámlába beszerelve, ahol óriási mennyiségű anyagból lhetett választani, legyen az új film, vagy klasszikus, sitcom, stand-up, vagy csak zene. Emelett lehetett csekkolni, mennyi van még az útból, hol járunk a térképen, milyen kinn az idő, stb.
Ezúttal is fénypont a vacsora volt, kaptunk vagy kétszer piát (ami kértél, azt adtak - kóla, bor, whisky, cranberry-dzsúz stb.) és egyszer szép dobozolt, többfogásos kaját. A hét óra elrepült, főleg, hogy aludni is próbáltunk keveset.
folyt köv. :)